Menhelyi kutyát fogadott örökbe Kovács Patrícia, és ezt tanácsolja minden négy lábú barátra vágyónak. Ezért is vállalta hogy a Bors Örökbefogadó Napra tartó sétabusz idegenvezetője lesz most szombaton.
Jankával teljesen más Kovács Patríciáék élete, mint azelőtt. A bumfordi vizsladog keveréket az év elején vették magukhoz. - Egyéves kajla kislányként került hozzánk, nem hallgatott senkire, de a szeretetet és a törődést igényelte. Károly kutyánk örömmel fogadta új játszótársát, sőt segítségünkre volt a szabályok lefektetésekor – fejtegette Kovács Patrícia. – Örülök, hogy kitett kutyát mentettünk meg, és erre biztatom az állatbarátokat. Janka és Károly mindennapjairól is mesél Patrícia szombaton, a Bors Örökbefogadó Napon, ahol a Városliget és az Illatos úti telep között óránként közlekedő busz idegenvezetője lesz. A buszok 10 és 13 óra között viszik az érdeklődőket az Illatos út 23.-ba.
- Szeretnék a felelős állattartásról beszélgetni, ebben ugyanis hiányosságokat tapasztalok – magyarázza a színésznő.
- A felelőtlen gazdák a hibásak abban, hogy ennyi kutya van a telepen. Szeretném, ha most csak azok fogadnának örökbe kutyát, akik gondoskodnak róluk. Nem úgy, mint Borzas gazdája, aki annyira rosszul bánt a kedvencével, hogy a középtermetű fiú kutyának nem maradt más választása, mint elszökni otthonról. Két hete az Illatos út egyik kennelében arra vár, hogy az előzőnél megfontoltabb, gondosabb gazdát találjon magának.
A Suhanj! Alapítványt 2010. június 23-án alapította Kovács Patrícia és Gusztos Péter.
Célja, hogy megossza a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel.
Dátum: 2010-től Miről szól?
Kollegák megszólaltatása, hogy szemben a kamerámmal mondjanak egy pár szót Patríciáról, ami spontán az eszükbe jut Róla. Lehet ez egy kedves emlék, egy próbafolyamat, egy színdarabi helyzet vagy véleményalkotás! Eddigi közreműködők: Juhász István, Bata Éva, Fenyő Iván, Pokorny Lia, Egyházi Géza