Frissek

Megkezdődtek a Black Comedy próbái

2012.01.15. 14:02, Vivi816

Megkezdődtek a Centrál Színház következő bemutatójának, Peter Shaffer Black Comedy című darabjának próbái. A január 14-i olvasópróbán a szöveggel és a jelmeztervekkel, illetve Puskás Tamás rendezői elképzeléseivel ismerkedett meg a társulat.

Peter Shaffer, az Amadeus és az Equus szerzője 1965-ben írta Black Comedy című darabját, amely – az elejétől eltekintve – egy vaksötét szobában játszódik. De nem kell megijedni: míg a szereplők a vaksötétben tapogatóznak, addig a közönség fényesen mulat, mert a néző azt láthatja, amit a szereplők nem, a színpadon ugyanis akkor van világos, amikor a történet szerint sötét. S ebben a fényes sötétségben minden csak egyre bonyolultabb lesz. A történet szerint egy fiatal, laza szobrászművész, Brindsley Miller vendégségbe várja fiatal menyasszonyának katonatiszt édesapját, és ugyanezen estén szeretné bemutatni alkotásait egy milliomos német műgyűjtőnek. A jeles alkalomhoz azonban túlzottan szegényesnek találja lakásának berendezését, ezért minden külön értesítés nélkül kölcsönveszi vidéken pihenő, ám különösen fejlett szépérzékű szomszédjának egyes bútorait. S talán kezelhető lenne a menyasszony vasszigorúságú és tiszta erkölcsű édesapja, a váratlanul betoppanó szomszéd és a titokban kölcsönvett bútorok hirtelen hazaérkező tulajdonosa, de még Brindsley volt szeretőjével is minden rendben menne, ha nem jönne közbe egy áramszünet, és a Londoni Elektromos Művek által kiküldött szerelő, a német akcentussal beszélő Schuppanzigh... Hát még egy átkozott gyufa sincs abban a lakásban?

 DEP8014„Ha úgy tetszik, ez a darab az opportunizmus vagy az élethazugság komédiája lehet. A szobrásznak elege van küzdelmes életéből, és azt gondolja, hogy mi lenne, ha kicsit megalkudna, kompromisszumokat kötne, hogy egy kicsit könnyebb legyen. És ki ne értené meg ezt? Csakhogy mindez egy kis önbecsapással és önfeladással jár” – mondja Puskás Tamás, az előadás rendezője, aki szerint ha sikerül e kétségtelenül áthallásos történet mérhetetlenül komikus és tragikus ízét egyaránt megmutatni, az a nézőket bizonyára erős nevetésre fogja ingerelni.
Brindsley Miller szobrászművészt Schmied Zoltán, menyasszonyát, Carolt Kovács Patrícia játssza, a további szerepekben Pokorny Lia, Liptai Claudia, Simon Kornél, Papp János és Vári-Kovács Péter látható a Black Comedy című előadásban, amelyet március 2-tól játszanak a Centrál Színházban.

Íme néhány kép a próbáról:

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2012.01.16. 13:28
M

ajjajjaj.... :))

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Twitter

 
Menü
 

Suhanj!

A Suhanj! Alapítványt 2010. június 23-án alapította Kovács Patrícia és Gusztos Péter.
Célja, hogy megossza a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő gyermekekkel.

                   Suhanj! hírek

 

 
Szemben a kamerámmal

 

Dátum: 2010-től
Miről szól?
Kollegák megszólaltatása, hogy szemben a kamerámmal mondjanak egy pár szót Patríciáról, ami spontán az eszükbe jut Róla. Lehet ez egy kedves emlék, egy próbafolyamat, egy színdarabi helyzet vagy véleményalkotás!
Eddigi közreműködők: Juhász István, Bata Éva, Fenyő Iván, Pokorny Lia, Egyházi Géza

Videók

 
Filmek



S.O.S. szerelem!
Megjelenés: 2007
Szerep: Betti
A filmről

9 és fél randi
Megjelenés: 2008
Szerep: Angyal Nóra

A filmről

Szélcsend
Megjelenés: 2010
Szerep: Eszter

A filmről

S.O.S. Love
Megjelenés: 2011
Szerep: Betti
A filmről

ÖSSZES FILMJE

 
Log in
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.